LÁTNIVALÓK

Római katolikus templom

A Koppány-völgy legjelentősebb műemléke. A jelenlegi épület - talán még - XIII. századi elődjéről semmit sem tudunk. A már említett 1332-37-es pápai tizedjegyzék egyetlen bizonyítéka annak, hogy akkor már plébánia működött, tehát templom állt Koppányban. 1347-ben plébánosát említik. A korábbi műemléki irodalom ezzel az okleveles említéssel egykorúnak tartotta a mai templom szentélyét. Ennek XV. század-végi részletformái azonban jelzik, a feljegyzésekben szereplő 1490-es évszám jelenti a szentély ill. a későgótikus teremtemplom építési dátumát. Az 1975. évi régészeti feltárás szerint ez a templom egyhajós, toronytalan volt, hajója a mai szentéllyel azonos szélességűnek készült. Padlószintje a jelenleginél 55 cm-rel volt mélyebben. A gótikus templommal közel egyidőben épülhetett a templom északi oldalán a kápolna (vagy csontház) - eredeti rendeltetése nem ismert.

A nyolcszög három oldalával záruló, támpilléres, hajóboltozatos szentély boltozatának szerkesztésmódja, bordaprofilja, gyámkövei nem ismeretlenek a magyar későgótikában, rokonságban állnak több közeli és távolabbi emlékkel. A közeliekkel kimutatható közvetlen kapcsolat (Andocs, Igal, Somogyszil, ill. bizonyos tekintetben Köröshegy, Balatonszemes) vetette fel egy esetleges későgótikus somogyi ferences műhely létezését, ill. hatását - esetünkben - Törökkoppányra is. Az alaposabb vizsgálat nyomán azonban sokkal közvetlenebb analógiák ismerhetők fel - bár földrajzilag jóval távolabb. Az 1480-1490 között virágzó nagyvázsonyi pálos műhely alkotásaira és kimutatható hatásterületeire gondolunk (Nagyvázsony, Sz. István templom, Salföld-Köveskút átépítése, Zalaszántó, Karmacs, Vindornyaszőlős, Porva, stb.). Ez a műhely jelentős átépítéseket végzett nem csak a rend érdekeltségi területén, hanem megbízásból is. S a földrajzi távolság feloldása sem okozhat nehézséget: Somogy megye is a veszprémi püspökség területe volt, s itt is állt szép számú pálos kolostor. Alaposabban megfigyelve kimutatható, hogy minden ilyen későgótikus somogyi emlékünk közelében (a ferences rendi alapításokat is beleértve) van pálos kolostor, melynek építése vagy átépítése időben megelőzi az adott - korábban ferences műhelynek tulajdonított objektum keletkezését.

Törökkoppány, Igal és Somogyszil szomszédságában Szent Pál (Somogydöröcske); Andocs mellett Told (Nagytoldi-puszta - az andocsi kegyszobor is a toldi pálosoktól került jelenlegi helyére); Köröshegy és Balatonszemes körzetében Mindszent (Balatonszemes), kicsit távolabb Wetahida (Somogyvámos), stb. Az egész megyére kiterjesztve a vizsgálatot, ugyanide jutunk: Csurgó közelében Szentpéter, (Pogányszentpéter); Csákány, Gadány, Marcali mellett Nagyszakácsi; Kadarkút, Hedrehely közelében Szerdahely (Kaposszerdahely) pálos kolostora állt. Valamennyi a XV-XVI. század fordulóján még működött, s maga is építkezett. Az idézett pálosrendi műhely jellemzői: sokszögű szentélyhez csatlakozó, azonos szélességű hajó, fejlett boltozat (háló- vagy csillagboltozat), a mérműves ablakok jellegzetes "S" idomú, ú.n. "halhólyag alakú" megformálása. A törökkoppányi templom 1975-ben feltárt részletformái (mérműves ablakok, ülőfülke, mécses-fülke, stb.) megfelelnek ennek a műhelynek.

A végvári harcok korából az építéstörténet és a templom szempontjából értékelhető adat nincs. Az aga palotája (az ABC áruház helyén), a fürdő (a templomtól délre, helye csak sejthető) és a templom jelentették a település török-kori igazgatási és kultikus centrumát. A templomot ugyanis - feltehetőleg török imaházként használták. Talán éppen ennek köszönheti, hogy a hódoltság korában jelentős károsodást nem szenvedett.

Az idő folyamán azért megrongálódott - 1689-től ismét keresztény - templom első felújítása 1729-ben történt, Péntek György plébános kezdeményezésére. Ennek még csak a középkori épület felújítására, külső-belső kifestésére került sor. A plébánia 1748-as Inventarium Connotatio-ja (egyházi leltára) a templom épületről csak alig tesz említést: mindössze a két harangról szóló kitétel mutatja, hogy a még álló középkori templomnak is volt tornya. A valószínűleg ismét rossz állapotba került középkori templomot az 1798-as földrengés tette végleg használhatatlanná. Így 1799-ben Eszterházi Antal herceg és Bajzáth József püspök költségén felépítették az új hajót, de meghagyták a középkori szentélyt, csak a padlószintjét emelték meg, és az ablakait cserélték ki. Ezzel az átépítéssel közel egyidőben (1806 előtt) készült el a kvalitásos berendezés (főoltár, mellékoltár, szószék, orgonaszekrény) - egy műhely alkotásaként. Az új toronyalj alatti kriptában 1799-ben temették el az akkori plébánost, Johann Csatsinovicsot és egy ismeretlen személyt (a kripta jelenleg megközelíthetetlen). Ezt követően a legutóbbi helyreállításig az épületen jelentősebb átalakítást nem végeztek.

A templom felújításának a gondolata 1970-ben merült fel. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti Tanszék hallgatói kollektívája elvégezte a templom műemléki-műszaki felmérését. Ezt követően került sor a templom egyházművészeti leltárának összeállítására. A helyreállítás előkészítő munkái - az Országos Műemléki Felügyelőség támogatásával - 1972-73-ban kezdődtek. Az ekkor készült talajmechanikai szakvélemény alapján azonban a tornyot - a templomon lévő veszélyes repedések megszüntetése érdekében - le kellett volna bontani. Dragonits Tamás építészmérnök terve azonban lehetővé tette az állag biztosítását anélkül, hogy a tornyot el kellett volna távolítani. Eközben (1974-75) folyt a templom részleges régészeti feltárása, valamint a középkori szentély felújítása (Kozák Károly régész, Nagy Klára építészmérnök - Országos Műemléki Felügyelőség). Az épület ma is látható alakja 1975-ben készült el. Azóta - folyamatosan - elvégezték az épület környezetének a rendezését (parkosítás), valamint a belső berendezés felújítását, az orgona kijavítását. Ezzel Somogy megye egyik legjelentősebb középkori műemléke visszakapta - legalább részben - eredeti alakját és jelentőségét. A helyreállítás óta idegenforgalmi látogatottsága érzékelhetően növekedett.

A templom a község központjában, az autóút fordulójában, kisebb park közepén áll. Tömegalakítása, Kelet-nyugati tengelye, és támpilléres szentélye már messziről elárulja középkori eredetét. A legutóbbi helyreállítás nyomán a szentélye visszakapta eredeti, későgótikus formáját, délkeleti és déli mérműves ablakát is - kiegészítve - visszaállították. Hajójának tömege az 1799-es újjáépítéskor keletkezett. Hangsúlyos nyugati tornya eredetileg fa hagyma-sisakkal rendelkezett; ezt 1926-ban döntötték le, s - a toronytest felmagasításával - alakították ki a mai, jellegzetes gúlasisakot. Az épület külső megtekintése meggyőz minket arról, hogy a későbarokk átépítés nem lépett túl az adott kor falusi "típusterveinek" színvonalán. A főhomlokzat volután ülő, esetlegesen elhelyezett vázái, üres szoborfülkéi valamilyen befejezetlenség érzetét keltik. Szép viszont a későbarokk főkapu kő kerete, valamint az órapárkány formálása. Az oldalhomlokzatok jellegtelenek. Az épület igazi "attrakciója" a későgótikus szentély tömege és részletképzése. A támpilléres megjelenés, a két helyreállított mérműves ablak, az eredeti, középkori vakolat néhány konzervált foltja jelzi épületünk történelmi "hitelét", történeti és esztétikai kvalitását. Az ún. "halhólyagos" mérműves ablakok a környék későgótikus, pálosrendi műhelyeinek alkotásai, 1500 körül keletkezhettek. A két sekrestye-épület tömege szervesen egészíti ki az egészében középkori tömeg-megjelenésű épületet.

A főkapun belépve azonnal a teljes templomtér feltárul: a torony alatti előcsarnok kissé nyomott teréből egy kétboltszakaszos, hevederes csehboltozattal fedett hajóba léphetünk. Ehhez csatlakozik a keskenyebb, hosszú, sokszög záródású, hálóboltozatos, gótikus szentély: ez a templom legértékesebb része. Benne több késő-középkori részletet tártak fel az 1975-ös kutatás során: ülőfülkéket, mécsesfülkét és - a már említett - mérműves ablakokat (a déli oldal második mérműves ablaka csak a belsőben jelentkezik - a déli sekrestye padlása miatt).

A szentély hálóboltozata kvalitásos építőmesterre (vagy műhelyre) vall. Ennek közvetlen analógiáját a nagyvázsonyi (Veszprém megye) Szent István templomban ismerhetjük fel; gazdagabb, kétirányban hajlított változata található a közeli andocsi, 1500 körül épült szentélyen. Ebben is kimutatható a közeli pálos műhelyek hatása. A szentély keleti felét a hatalmas, és jó mesterre valló főoltár építménye tölti ki.

A főoltár - a templom többi berendezéséhez hasonlóan a földrengés utáni újjáépítés során - 1799-ben készült. Mozgalmas kompozíciójának készítője nem ismert. Az oltár egyes elemei (pl.: Szentháromság-csoport, Sümeg, 1757.) korábbiak, talán a földrengés, ill. átépítés előtti főoltár maradványai. Az oltárt 1890-ben Ruzsinszky Kálmán pécsi aranyozó restaurálta - néhány kisebb részlet megváltoztatásával. Az 1975-ös restaurálás az oltárt eredeti szépségében állította helyre.

Az oltár felépítménye a mensa felett magas oszlopszékből, felette a középső szoborfülkét keretező, törtvonalú párkányt hordó kettős oszloppárból, majd a felső mező szoborfülkéjét keretező felhő-kompozícióból és istenszem-motívumból áll. A szoborsor két oldalán egy-egy angyal, az oszlopok között egy-egy női szent festett faszobra áll, keretezve a középső fülkében elhelyezett Alexandriai Sz. Katalin (tituláris szent) szobrát. A felső szoborfülke mellett is két női szent szobra áll, a fülkében Szentháromság szoborcsoport (korábbi). Az egész építményt gazdag, aranyozott fa ornamentika foglalja be, ill. díszíti.

A szentélyből a déli oldalon sekrestye, az északin a Helytörténeti Gyűjtemény helyisége nyílik (ld.: alább).

A hajóban elsősorban a mellékoltárok érdemelnek figyelmet: Nepomuki Sz. János és Sz. Mária oltára a főoltárral azonos mestertől származik.

Megjegyzendő, hogy a templom Sz. Mária oltárát már 1765-ben, a Sz. János oltárt pedig 1771-ben említik. Valószínű, hogy ezekből az oltárokból semmi (vagy csak a kép) maradt meg 1799-re. A két oltárkép esetében ugyanis elfogadható a korábbi dátum; maguk az oltárok a főoltárral egyidőben, azonos mester keze alatt készültek.

Asztal-lapjuk felett magas oszlopszék emelkedik, ezeken egy-egy korintizáló, későbarokk oszlop áll, keretezve az oltárkép középmezőjét. A törtvonalú főpárkányon két szent aranyozott fa szobra közötti képmező, volutás keretezéssel. Ugyanehhez a stíluskörhöz tartozik a hajó talán legszerencsésebben elhelyezett "bútordarabja", a szószék. Volután ülő angyaloktól tartott, domborművekkel díszített mellvédje felett festett, drapériát utánzó hátfal közepén bejárati ajtó. A korona törtvonalú párkánya felett felhőn ülő angyalok, középen kiemelkedő, volutás talapzaton álló Jó Pásztor szobor.

A hajó többi berendezési tárgya részben a múlt századi "kegyeleti tömegtermelés" még fennmaradt darabja, részben új, a templom modern térigényeihez alkalmazkodó, kvalitásos alkotás (keresztelő kút, stáció-táblák, padok, Sz. Rita szobor, bejárati rács, stb.). Külön figyelmet érdemel a hajó déli falán kiképzett fülkében (a régi déli kapu helyén kialakítva) elhelyezett, halott Krisztust ábrázoló faszobor. Ennek említését 1771-ből ismerjük, minden bizonnyal jóval korábbi. Bemutatása, megvilágítása példás és a templom egyik dísze! A legutóbbi helyreállítás során Tóth Alajos törökkoppányi plébános kezdeményezésére került vissza eredeti helyére a veszprémi Egyházmegyei Gyűjteményből. A hajó nyugati végét kitöltő, kosáríves karzaton helyezkedik el az orgonaszekrény.

A templom orgonájáról már 1755-ből ismert adat. Valószínűleg ez a hangszer a földrengés során tönkrement. A mai szekrény szintén 1799-ből (de legkésőbb 1806 előttről) való, a többi berendezés mestere készítette. A hangszer jelenlegi formája - régi síp-sorok felhasználásával - 1923-ból való (Angster-cég). Felújítására 1975-ben került sor Dr. Szigeti Kilián O.S.B. orgona-történész tervei szerint ill. szakvéleménye alapján.

A toronyban elhelyezett harangok újak, különösebb művészeti értéket nem képviselnek. Az egykori toronyóra maradványai a legutóbbi időben a toronyban még felfedezhető volt.

A törökkoppányi harangokról először az 1748-as templomleltár tesz említést. Ezen két harang sorsa nem ismert. A jelenlegi harangok 1922-ben készültek, mesterük Tóth Árpád veszprémi harangöntő. A toronyóráról egyetlen adatot ismerünk: 1922-ben javították. Valószínűleg az 1926-ban ledöntött, majd felmagasítva felépített toronyban csak tervezték az óra visszaépítését (órapárkány), de ez nem valósult meg.

Török fürdő feltárása Törökkoppányban (forrás: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum)

Az elmúlt évben a múzeumunk dolgozói Törökkoppányban egy török gőzfürdő maradványait kezdték meg feltárni. A feltárást a helyi önkormányzat kérésére és költségén végeztük. Talán meglepő, hogy egy kistelepülésen egykor fürdő működött, de Koppány a török időkben viszonylag sokak által lakott szandzsákközpont volt. A városnak két gőzfürdője volt, egy a belső várban, (ezt találtuk meg) és egy a külvárosban. A magyarországi török fürdők nagyobb része gőzfürdő volt, nem volt fürdőmedencéjük, a vizet a mosdókutaknál használták. Az épületekben padlófűtést alakítottak ki, a pilléreken álló padló alatt áramló forró levegő szaunaszerű meleget eredményezett.

Drónfelvétel a feltárásról. Elől középen a fürdő feltárt maradványai, a jobb felső sarokban a vízelvezető csatorna

A törökkoppányi fürdő ÉÉNy-DDK-i tengelyű épület volt, amelynek eddig az északkeleti részét tártuk fel. Sajnos az újkorban a kövei, téglái nagy részét építőanyagként elhordták, a későbbi építkezések is jelentősen rombolták, de a keleti falai 0,5-1,3 méter magasan megmaradtak, itt az egykori halványvörös vakolat nyomai is nagy felületen láthatóak. Az épület általunk feltárt része két szakaszban épül. Először a langyos és forró helyiséghez tartozó téglafalak készültek el. Egyelőre nem tudjuk biztosan megmondani, hogy csak egy korai építési fázist jelentenek vagy egy korábbi épület maradványai, amelyet a fürdőhöz felhasználtak. Ezt bővítették északról és keletről kváderkövekből és téglából épült falakkal, amelyekkel az előcsarnokot és az illemhelyet alakították ki. A különböző fajtájú kövek egy részén látszik, hogy másodlagos helyzetű, szétrombolt korábbi épületből származik. A fürdőt már a 16. században felépítették.

A fürdő feltárt maradványai. (1: előcsarnok, 2: langyos helyiség, 3: mellékhelyiség, 4: forró helyiség)

A fürdő a település központjában, a főutca mellett állt, de az északkeleti részen lévő bejárata nem a főútra, hanem egy kisebb közre nyílt. A bejáratnál a küszöböt és rajta két ívelt bemélyedést, a kapu forgóit is megtaláltuk. A bejáraton át a legészakibb helyiségbe a 6,5 m belterű előcsarnokba jutottak, itt öltöztek át, ruháikat itt tárolták. A helyiség alatt nem volt padlófűtés, így a hőmérséklet hűvösebb volt. Korai padlójára csak egy fehér meszes-habarcsos réteg utal, ha ki is volt rakva kövekkel, azok mára nem maradtak helyükön. A padlót később megújították. Az északi falhoz közel egy kis négyzetes padka vagy emelvény nyomát találtuk meg. Az előcsarnok délkeleti sarkában elkülönült egy kisebb terület, amit a falon lévő vakolat kiugrása alapján valamilyen könnyebb szerkezetű fallal elválasztottak az előcsarnok többi részétől. A keleti falat itt halvány vörös vakolat fedte, előtte kis padka és téglapadló maradványa volt.

A fürdő előcsarnoka

Délre volt a 1,8 m belterű langyos helyiség Padlófűtéssel fűtötték, mivel távolabb volt a kemencétől kellemesen meleg hőmérséklete volt. A helyiség tisztálkodásra, szőrtelenítésre szolgált. A falakon általában csorgókút és kő mosdómedence volt, egy ilyet őriznek a templomban lévő helytörténeti gyűjteményben, amely talán a fürdőből származhat. A helyiség padlója nem maradt meg, a padlót tartó 70x80 cm-es pilléreket is jórészt elbontották az újkorban, a szelvényünkbe esőknek csak az alját találtunk meg. Az északi falban 20-25 cm széles függőleges csatornákat alakítottak ki, amelyek a forró levegőt vezették.

A langyos helyiséget és a mellékhelyiséget egymástól elválasztó fal. A kettő közti átjárót az újkorban befalazták. Előtérben a padlófűtés egyik pillérének csekély maradványa.

A langyos helyiségtől keletre egy kisméretű, 1,8 m belterű, közel négyzet alakú helyiség, az illemhely volt. Keskeny ajtaja a langyos helyiségből nyílt, padlója attól lentebb volt. A használt víz ide folyt be a langyos helyiségből, majd a helyiségét is öblítve a keleti fal alján lévő nyíláson folyt ki, amely egy nyitott vízelvezető csatornában folytatódott. A földbe mélyedő, de nyitott, laposabb kövekből és téglából épített csatorna hosszabb szakaszát kibontottuk, a fürdő használt vizét a közeli patakig vezette le.

A fürdő mellékhelyisége

A langyos helyiségtől délre volt a kemence melletti forró helyiség, aminek csak északi, északkeleti sávját tártuk fel. Egyelőre csak egy 50x50 cm-es pillérláb tanúskodik az egykori padlófűtésről. A közepén emelvény, a falnál padkák, csorgókutak lehettek, talán az eddig feltáratlan részeken maradt ezekből is valami.

A településen lévő helytörténeti gyűjteményben őrzött mosdómedence

A feltárást ebben az évben szeretnénk folytatni. Az épület nyugati sávja és a déli része (a forró helyiség nagyobb része és fűtőkamra) még kiásásra vár. Reményeink szerint ebben az évben kiderül, mi maradt meg ezekből a helyiségekből és mit semmisítettek meg az újkori építkezések.

A vízelvezető csatorna

A feltáráson Molnár István, Nyári Zsolt, Stunya Péter, Papp Zoltán, Cserép Tamás, Balla Krisztián (Rippl-Rónai Múzeum) valamint Szabados Ákos régészhallgató és Pintér Géza vett részt. A feltárás lehetőségéért ezúttal is köszönetet mondunk Törökkoppány község önkormányzatának, Varga Györgynek, Zana Istvánnak és a település lakosainak.