HITÉLET

sonline.hu 2021.11.29. Lőrincz Sándor 

ÉLETE RÉSZE A HELYTÖRTÉNET SIPOS IMRÉNEK

Sipos Imre, a miklósi székhelyű Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség tagja az elmúlt évtizedek alatt nemcsak tizenegy település híveit pasztorálta Galbavy Jenő priorral, hanem számos kötettel gazdagította a somogyi helytörténetírást.

- 1993-ban Flink Kornél újságíró barátunk segítségével és biztatására indítottuk el a Magvetés című, negyedévente megjelenő egyházi, kulturális újságunkat, hogy a lelkipásztori gondozásra ránk bízott falvakat ezzel is összefogjuk. "A média óriási hatalom" - győzködött bennünket, hogy merjünk belevágni lap­alapításba. Persze nekünk nem hatalom kell, hanem egyfajta szócső, hogy szavunk azokhoz is eljuthasson, akik nem érnek el a templomba vasárnaponként - emlékezett Sipos Imre. - A Kaposvári Egyházmegye legnagyobb múltú helyi újságja a Magvetés, amelynek régebbi számait forgatva sok mindent megtudhatnak a 11 kis külső-somogyi falu - Törökkoppány, Szorosad, Somogydöröcske, Miklósi, Kára, Zics, Somogyegres, Kapoly, Somogymeggyes, Pusztaszemes, Kereki - utóbbi 3 évtizedéről. Egy szerzetes közösségnek nagy ereje a stabilitása, helyhez kötöttsége. Azért, hogy a Koppány-völgyében fekvő kis falvakat az itt lakók és az ide látogatók jobban szeressék és megismerhessék, az évtizedek alatt végzett helytörténeti kutatásaink eredményeit könyv alakban is megjelentettük. Miklósi és Zics története után a legvaskosabb Törökkoppány monográfiája lett, amely kiadásának költségeit a helyi önkormányzat vállalta. A többi kötet nyomdaköltségét szerzetes közösségünk gazdálkodta ki.

Arról beszélt: az idős emberekkel sokat beszélgetve körvonalazódott egy kis könyvsorozat, az Életsorsok a XX. században. - Szerencse, hogy időben elkezdtük - mondta -, hiszen ma már nem tudnánk bemutatni "első kézből" a málenkij robot szörnyűségeit, a németek kitelepítését, a felvidékiek ide telepítését, vagy a kulákság kálváriáját a Koppány-völgyében, ugyanis az egykori adatközlőink közül sokan meghaltak.

Pásztorkodás

Sipos Imrétől megtudtuk: Galbavy Jenő priorral ismét egy helytörténeti munkán dolgoznak. Sok tervük van; szeretnék papírra vetni szerzetes­életük célját, s e kötet által még többen megismerhetik és megérthetik majd a közösségi lelkipásztorkodás lényegét.

Párhuzamosan íródtak a könyvek

S hogy a következő mű miről szól majd? Azt mondja, a nagyobb lélegzetű művek lassan formálódnak, évek, évtizedek kellenek, mire letisztulnak, megjelenhetnek. Több könyv párhuzamosan íródott, azaz egy következőhöz már rég folyt az anyaggyűjtés, mire egy másik megjelenhetett. - Hogy mire lesz még időm, azt én sem tudom. A negyed évszázados papi életembe 11 önálló kötet fért bele, s néhány rövidebb tanulmány mások által szerkesztett könyvekben, valamint számtalan kisebb cikk, főként a Magvetésben - mondta.

sonline.hu 2021.12.04. Lőrincz Sándor

MERNÜNK KELL CSENDBEN LENNI, HOGY MEGHALLJUK AZ ÚR SZAVÁT

A papszentelés nem azt jelenti, hogy egy ember emelkedik, hanem azt, hogy Isten ereszkedik, lehajol. Megalázza magát, a mi kezünkre adja magát ismét. - Balás Béla kaposvári megyéspüspök köszöntötte így a híveket 25 évvel ezelőtt Törökkoppányban. Az ezüstmisés Sipos Imre szerzetes atyával, a miklósi székhelyű Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség tagjával beszélgettünk.

- Törökkoppányban szentelték pappá. Hogy emlékszik vissza az ünnepre?

- Huszonöt év nagy idő. Az akkor készített képeket nézegetve szembesültem azzal, hogy e felemelő ünnepségen jelenlévő papok legnagyobb többsége már nincs az élők sorában. Fila Béla dogmatikaprofesszor adta rám ünnepélyesen a miseruhát. Örültünk mindannyian, hiszen a papszentelés mindig egy új reményteli kibontakozás kezdete. Galbavy Jenő József atya szervezte meg az ünnepséget, ekkorra csaknem mindenki ismert. Sokkal bensőségesebbnek éreztem a szentelést, mintha egy nagy székesegyházban történt volna. Különjárat hozta híveinket a távolabbi falvakból, s amikor a zsúfolásig megtelt középkori templomban együtt énekelve kérték a papok és a hívek a szentek közbenjáró segítségét, én a teljes önátadás jeleként a szentély kövezetén hasaltam, s folytak a könnyeim...

- Harmincöt éves volt ekkor. A tanulmányok tolták ki az időpontot, netán a bizonytalanság?

- Bizonytalanság semmiképpen. A Szegedi Tudományegyetem elvégzése közben, 23 évesen körvonalazódott bennem, hogy Istent akarom keresni és szolgálni életemben. Az egyetem elvégzése után megtörtént a "nagy ugrásom", sokak értetlenkedése ellenére elkezdtem a teológiát tanulni az akkor hazánkban elérhető legmagasabb szinten, a budapesti Pázmány Péter Hittudományi Akadémián. Magánúton, nem papnövendékként, hiszen akkor még titkolni kellett nagy célunkat: a kis falvakban szolgálatot teljesítő, szerzetesi életformában élő, lelkipásztori közösség létrehozását. Tanulmányaimat Jenő atya és jó szándékú híveink segítették, sok hálával tartozom nekik. A 80-as években még érezhető egyházüldözés volt, észrevettük, hogy egymásnak írt leveleinket más is olvassa, megtudtuk, hogy a szerzetesházunk csendben elkezdett építéséről rendszeresen jelentést küldenek... 1991-ben diakónussá szentelt Szendi József veszprémi püspök, aki támogatta tervünket. Ő szentelte fel a miklósi szerzetesházunk belső kápolnáját is. Öt évig diakónusként végeztem a lelkipásztori munkákat falvainkban, igeliturgiákat tartottam, temettem, hitoktattam. A papszenteléssel addig akartunk várni, amíg egyházjogilag nem tisztázódik helyzetünk, hogy ne szórhassanak szét bennünket. 1996-ban Balás püspök hivatalosan jóváhagyta a Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösséget (SJP), és vezetőjeként megerősítette ­Galbavy Jenő József prioratyát. Pappá szentelésem már a közösség javára történt. A szentelési szentmise végén Jenő atyával mindketten letettük a szerzetesi örök fogadalmunkat, a közösség külső testvérei pedig ígéretüket, hogy mindenben segítik munkánkat.

- A szülői ház miként motiválta?

- Hitem alapjait otthonról kaptam. Nem múlhatott el úgy vasárnap, hogy ne mentünk volna templomba. Persze, mivel szüleim pedagógusok voltak, a szocializmusban belénk nevelték azt is, hogy nem kell nagydobra verni kereszténységünket. Inkább viselkedésünkön, tanulásunkon, segíteni akarásunkon lássák meg, hogy melyek a végső elveink. Nagy kegyelemként értékelem, hogy hitét gyakorló keresztény családban nőhettem fel.

- Doktorátussal rendelkező biológus-teológus pattant lóra akkoriban, hogy hitoktasson a környék egyes falvaiban. Azóta minden megváltozott, ám a természetközelisége nem. Mire jó a remetemagány?

- Istenkeresés elmélyítésére. Nem tudunk hitelesen adni, ha magunk nem töltődünk. Mernünk kell csendben lenni, hogy meghalljuk Isten szavát. Sokan félnek a csendtől, mert az szembesítené őket nyüzsgő életük felszínességével, sok esetben életük értelmetlenségével. A természet titkainak szemlélése rányit a dolgok, folyamatok Rendezőjére is.

- Építkezések sora kötődik nevükhöz, s nemcsak pénzük, hanem kétkezi munkájuk, verejtékük is benne van az eredményekben. Voltak, akik a buzdító szó ellenére is távol tartották magukat, és erről önök be is számoltak a Magvetés című lapjukban...

- Kezdetektől lelkipásztori munkamódszerünk, hogy nem másoktól várjuk a munkák elvégzését, hanem magunk kezdjük el, s aktivitásunk következtében csatlakoznak hozzánk az emberek. Közben megtapasztalják ők is, milyen nagyszerű dolog, ha valami elkészül, s látjuk az eredményt. Belső örömmel tölti el az embert, ha egy templomépítésben részt vesz. A mai pályázatorientált világunkban sajnos ez sikkad el. Mit érnek a kifestett, üresedő templomok, ha nem a hívek áldozatvállalásából szépülnek, s ezért nem érzik a sajátjuknak? Ami pedig a kritikákat illeti vagy a hálátlanságot, jó, ha tudatosítjuk, nem árt, ha valami "odaátra is marad". Tizennyolc egyházi épületet hoztunk rendbe a területünkön, s egyre kevesebb az önzetlenül tenni akaró ember. Ezért a hit örömét is kevesebben tapasztalják meg.

- Tizenegy apró falu lakóit pasztorálják. Hogy érzékeli, képes az egyház megmutatni új arcát? A pásztorokkal nincs baj; itt a Koppány völgyében bárányszagúak a pásztorok...

- Az új arc mindig a kezdetek, a krisztusi tanítás komolyan vételéből bontakozhat csak ki az egyházban. Ha lesznek keresztény hitüket komolyan megélő családok, akkor Isten majd megszólít belőlük olyanokat, akik vállalják a teljes "rendelkezésre állást", megértik, hogy Isten végtelen szeretetére csak a teljes önátadás lehet a válasz. Baj, hogy a pásztorságnak már mennyiségi bajai is vannak. Kevesen vagyunk a szükséges missziós munkához. Pedig sokan vannak a meghívottak...

- Nem tart attól, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nem váltja be hozzá fűzött reményeinket, s minden marad úgy, ahogy volt? Vagy: Isten titka ez, hiszen minden kegyelem?

- Tőlünk is függ. Szervezésünkben 52-en voltak a pápai záró szentmisén. Mindannyian kaptunk ott lelki megerősítést. Felemelő volt látni a hatalmas tömeget, átváltoztatáskor az Andrássy út aszfaltjára is letérdelő embereket, a sok áldozót, a fegyelmezett, elcsendesedni is tudó hívő sereget, közösen énekelni a himnuszokat. Isten kegyelméből van még potenciál a magyar kereszténységben. Csak "ne rejtsük véka alá" fellobbanó hitünket. A megélt hit másokat is erősít, kegyelmet közvetít. Ha mindenki csak a tévén keresztül akarta volna megnézni a szentatya miséjét, akkor Ferenc pápa üres utcákon mehetett volna végig. Meg kell találnunk saját feladatunkat, s mernünk kell áldozatot hozni érte.

Érdeklődött a pápai nuncius is

Michael August Blume pápai nuncius kaposvári látogatásakor az erdőrengetegben lévő monostorban találkozott a miklósi szerzetesekkel. S hogy milyen élményekkel távozott? - Varga László püspök úr kérte, hogy kijöhessenek a monostorunkba. Igaz, előtte hatalmas eső esett, nagy sár volt, de úgy gondolom, látogatása nem csak emiatt lett maradandó élmény számára. Amikor néhány hét múlva a szerzetes elöljárók találkozóján a nuncius úr is ott volt, rögtön odajött hozzánk, hogy érdeklődjön a további munkánk felől.

kepmas.hu 2022.12.21. Velkei Tamás

"Boldogok leszünk, ha becsusszanhatunk a mennyországba" - Két szerzetes Somogy szívében

Somogy szívében, az erdő mélyén, a civilizációtól messze él két szerzetes, nagyjából úgy, ahogyan a világtól elvonult társaik tették azt évszázadokon át. Magukra főznek, takarítanak, és otthonukat is két kezükkel építik, immár négy évtizede. Mi visz rá valakit arra, hogy elsajátítson hajdanvolt építészeti készségeket? Hogyan él a világtól elvonulva, mégis számos falu hívőinek hitéletét ápolva a Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség? Meglátogattuk őket, hogy kérdéseinkre választ találjunk.

Galbavy Jenő prior atya sötétszürke habitusában invitál a konyhába a vesét kocogtató erdei autóutamat követően. Csak a tésztát kell még kifőznie az ebédhez, szabadkozik, az illatozó meggyleves és a vadas már kész. Láthatóan otthonosan mozog a tűzhely körül, előfordult, meséli, hogy húsz emberre is főzött, most csupán öten leszünk.

A konyha centrumában egy cserépkályha ad meleget, de a helyiség minden zugában talál érdekességet a kíváncsi szem. Körben edények, faragványok, kedves díszek. Az asztal körül álló székeket Jenő atya faragta a saját kezével. Nem is könnyű darabok, alig tudom megemelni, amikor az egyiket odébb helyezném. A konyhai míves székek mellett más bútorokat is az atya tervezett és készített, árulja el. Szükség is volt a munkájára, mert bár sokan segítik őket, Sipos Imre atyával, a közösség másik szerzetesével lényegében ketten kezdtek el felépíteni egy monostort szerzetesközösségüknek - ahogy a legtöbb rend, évszázadokon át.

Otthonukban minden megtalálható, ami egy hajdani monostorban is: udvar kerengővel, konyha, kamra, ebédlő, háló, dolgozószoba.

Utóbbi ajtaja előtt éppen egy macska ücsörög kíváncsiskodva. A bejáratot farkaskutyák vigyázzák.

A Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség megfogalmazott célja, hogy munkájuk, értékmentésük, mindennapi életük, imádságuk, tanításuk összhangban legyen az evangéliumokkal, és ez alapján Isten ügye környezetük megbecsülését válthassa ki. Segítsenek másokat is elvezetni a leglényegesebb felé. Jézus szavaira visszautaló szándék és felszólítás az egyházban: "Úgy világítson a ti világosságotok az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék Mennyei Atyátokat!" (Mt 5,16). A lelkipásztorkodást közösségivé kell tenni - vallják az atyák -, hiszen az evangélium mindig közösségi. Azért lettek szerzetesek, hogy közösen, egymást segítve, erősítve keressék Istent. Kicsiny, csökkenő lakosságú somogyi falvak lelkipásztorai. Szükséges, hogy a szerteágazó munkájuk során legyen idejük lelki töltekezésre is. Csak az tud adni, aki maga is kap, magasabb szintről - vallják. Istenkeresésük helye a monostoruk, amelynek építése, puszta léte Isten transzcendenciájának jele.

Amikor azt kérdezem, honnan a tudásuk az építkezéshez, Jenő atya elmondja, egykor gépipari technikumot végzett, innen ered műszaki rajzoló készsége. Később elvégezte a restaurátor szakot a Képzőművészeti Főiskolán. Ez azonban még kevés lenne, hiszen kétkezi munkára is szükség van egy otthon felépítéséhez. "A híveinktől tanultuk meg a többi szakmát" - ad meglepő magyarázatot Jenő atya hamiskás mosoly kíséretében.

Szabadidejükben építették a templomot a hívek

"A lelkipásztori munka során nagyon sok területen segítünk, így megtanultunk sok mindenhez érteni" - osztja meg a tapasztalatot Imre atya, aki közben végez a délelőtti munkával, és csatlakozik hozzánk két környékbeli segítővel. Életük a példa rá. Akkor tanultak meg építkezni, amikor Miklósiban az első szerzetesházat emelték. Sok falubeli segített nekik, annak ellenére, hogy a kommunista rendszer enyhén szólva nem túlzottan preferálta az egyházi ingatlanok fejlesztését. A segítők között kőművesek is akadtak, akiktől Imre atya sokat tanult, idézi fel, miközben szed magának a levesből. Először csak falazott velük, majd egyre inkább elmélyedt a kőműves szakma titkaiban. Így fogtak neki Jenő atyával saját monostoruk építéséhez.

Ahogy Sipos Imre fogalmaz, Jenő atya a kőfaragó, ő a kőműves.

Az egyre gyarapodó tudás birtokában Somogydöröcskén is felépítettek egy kis templomot. A falu históriája szomorú, egyben eklatáns példája a környékre jellemző történelemnek. A második világháború előtt a település az egyik legnagyobb evangélikus központ volt, lakossága szinte kizárólag svábokból állt. A háború után legalább 800 embert telepítettek ki, akiknek otthonába Felvidékről érkeztek kitelepített magyarok. Az évek során a fiatalok közül, aki tudott, elmenekült innen. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy az első építési engedélyt 35 évvel a háború befejezését követően adta ki a hatóság - templomépítésre. A betelepített katolikusok ugyanis egészen addig egy tömésházban jöhettek össze liturgikus alkalmakra.

Akkoriban 15 forint gyűlt össze a vasárnapi perselybe, ezt tudván, a kommunista hatalom helyi képviselője azt mondta Jenő atyának: "Ezért a pénzért nem megy segíteni maguknak senki." "Pénzért ne is jöjjenek", válaszolta Jenő atya. "A tanácselnök ezt látva jobban megbecsült bennünket. A rendszerváltozás felé közeledve azt mondta: »van a faluban két istálló, ami életveszélyessé vált, ha lebontják, maguké lehet az építőanyag«. Meghirdettük, összejött vagy hetven ember, egy hét alatt végeztünk a munkával" - emlékszik vissza a két szerzetes.

A templomépítés megmozgatta az embereket, sokan jöttek a szabadidejük terhére segíteni. Jenő atya tervezte a kis templomot. A falak felét ketten emelték, a fennmaradó részt kőművesek. Azóta több évtized telt el, a szerzetesek 18 egyházi épületet hoztak helyre Somogyban. Közel 40 éve építik, szépítik saját monostorukat és a környezetét is, sokakat megérint hűséges kitartásuk. Igyekeznek rendjük szellemiségéhez méltó épületet alkotni.

Amit nem tudtak, ellesték más egyházi épületeket tanulmányozva, illetve művészettörténeti, építészeti szakkönyvekből. Ilyen volt például a boltozat vagy a kötések kialakítása.

Amikor rákérdezek, miért maguk bajlódnak a munkával, megemlítik egy Pest megyei ismerősük esetét, aki az egyik templomablak helyreállítására kért árajánlatot. 25 millió forintért vállalta volna el egy cég a munkát. Olcsóbb, ha maguk erejéből építkeznek, vélekednek. A fizetésük legnagyobb részét rendjük otthonának kialakítására fordítják. A maguk emelte monostor külső falainak 95 százalékát Imre atya húzta fel; míg Jenő atya a nyílászárók kőkereteit készítette el. Talentumát a híres andocsi kegytemplomban is kamatoztatta. Ott a helyi plébániának nyújtott segítséget, mert Andocson is nehézségbe ütközött volna a vállalkozó által megjelölt forrást előteremteni.

Amikor a párttitkárnak elfogyott a gyógyteája

Tervük, hogy ha elkészülnek a saját templomukkal, a környező falvak híveinek húsvéti, pünkösdi, karácsonyi miséit ott tarthassák meg. Manapság tizenegy település lelkipásztori tevékenységét látja el a két szerzetes. Egy-egy papra jut négy "éjféli mise", mondják mosolyogva, s az idézőjel indokolt, hiszen ahhoz, hogy mindenhova eljussanak, az egyik faluban előbb, máshol kicsit később kezdik a misét.

"Egy szerzetesközösség ereje abban rejlik, hogy évtizedeken át helyben van, megismeri a híveket, akik számíthatnak rá" - szögezi le Imre atya, miközben körbevezet a monostorukban. Ennek szellemében adják közre harminc éve azt a - kaposvári egyházmegyében elsőként indított - újságot, amelyet maguk írnak, szerkesztenek és terjesztenek a hívek között. A Magvetés című kiadvány segítségével (is) összefogják a rájuk bízott tizenegy települést.

"A munka közben sok emberrel találkozunk, beszélgetünk idősekkel, megismerünk különböző sorsokat. Sok történetet hallottunk, ezért elindítottunk egy sorozatot Életsorsok címmel, amelyben a 20. század elevenedik meg az emberek életén keresztül" - tudom meg vendéglátóimtól.

A kiadványokban megelevenednek emberi sorsok: sváb kitelepített, aki később visszatért szülőfalujába, felvidéki betelepített, málenkij robotra elhurcolt, valamint kulák- és apácasorsok.

Ahogy Imre atya fogalmaz, az utolsó pillanatban rögzítette a századunkat, történelmünket meghatározó, jellemző sorsokat: az interjúalanyok többsége már nem él.

A kamrába érünk. Imre atya - aki biológus végzettséggel rendelkezik - gyógyteákat is készít, amelyek receptjét évtizedekkel ezelőtt Szalai Miklós halimbai esperestől örökölte meg. Feleleveníti: a szocialista rendszer megtiltotta az egyházfinak, hogy kutatásai anyagát megjelentesse, hiába szerette volna összegezni egy könyvben az eredményeit. Mi több, egy időre még a működéstől is eltiltották, egészen addig, míg a környék párttitkárának el nem fogyott a gyógyteája, és meg nem kérte Szalai atyát, hogy készítse el számára a keveréket. Mielőtt a híres pap távozott e világból, receptjeiből egy-egy példányt hagyott a veszprémi püspökségre, a Bakonyi Természettudományi Múzeumra és Imre atyára. (Azóta egyébként megjelent a neve alatt a könyv; korábban ugyanis csak partizánkiadást ért meg a tudományos munka.) Imre atya a környező erdők-mezők gyógyfüveit gyűjti, amivel magukat és a hozzájuk forduló környékbelieket kúrálja.

Lovaglás lehetőségével ösztönöztek tanulásra

"A Jóisten bennünket őrt állónak rendelt" - jegyzi meg Jenő atya, akinek egyik felmenőjének rokona volt Bessenyei György, a felvilágosodás költője. A humanizmus, a tudás iránti szomj tehát genetikailag kódolt mindkettőjükben. Benyitunk dolgozószobájukba, ahol könyveiket gyűjtik, és ahol szabadidejükben olvasnak. Elmondják: ha selejtezésről hallanak, felkeresik a helyet, és igyekeznek az őket érdeklő könyveket beszerezni. A szobában egymás mellett sorakoznak az építészeti szakkönyvek, egyházi témájú kötetek, valamint filozófiai, természettudományos, művészeti és szépirodalmi művek. Itt találhatók Imre atya saját könyvei is. Elém tárja a 20. századi sorsokat bemutató köteteket, a helytörténeti kiadványokat: Miklósi, Zics, Törökkoppány történetét feldolgozó könyveit, valamint Az evolúció misztériuma címmel legutóbb megjelent művét. A biológus szerzetes atya ugyanis elismert evolúciókutató. Jó tudni, hogy a korábban a materializmus bizonyítékaként emlegetett evolúciónak van keresztény értelmezése is.

Tudásukat igyekeznek minden módon kamatoztatni. Rengeteg diákot korrepetáltak az évtizedek alatt fizikából, kémiából, matematikából, sokakat segítettek érettségihez a környéken, sőt, még Kaposvárról is hoztak hozzájuk tanulókat. Volt köztük olyan diák, aki két bukás után kereste fel őket - később sínre került az élete.

Amíg volt lovuk, Imre atya a hittanra tanított gyerekeket azzal (is) ösztönözte a tanulásra, hogy aki jó osztályzatot kapott és volt misén, felülhetett a hátasra.

"A hitoktatásban egy ló többet ért akkoriban, mint öt pap" - mondja tréfálkozva Jenő atya. Több olyan hátrányos helyzetű diák is tanult náluk, aki később elvégezte az egyetemet.

A monostort körbevevő erdőbe megyünk. Leülünk a fák tövében egy padra, hallgatjuk, ahogyan a szél játszik a kopaszodó ágakkal. Sokáig meg sem szólalunk, csak szemléljük a monostort, négy évtized munkájának gyümölcsét. "Boldogok leszünk, ha tevékenységünk jutalmaként éppenhogy becsusszanhatunk a Mennyországba" - töri meg Jenő atya a hallgatást. Rendtársa nem szól, csak bólogat.

Római katolikus templom

A Koppány-völgy legjelentősebb műemléke. A jelenlegi épület - talán még - XIII. századi elődjéről semmit sem tudunk. A már említett 1332-37-es pápai tizedjegyzék egyetlen bizonyítéka annak, hogy akkor már plébánia működött, tehát templom állt Koppányban. 1347-ben plébánosát említik. A korábbi műemléki irodalom ezzel az okleveles említéssel egykorúnak tartotta a mai templom szentélyét. Ennek XV. század-végi részletformái azonban jelzik, a feljegyzésekben szereplő 1490-es évszám jelenti a szentély ill. a későgótikus teremtemplom építési dátumát. Az 1975. évi régészeti feltárás szerint ez a templom egyhajós, toronytalan volt, hajója a mai szentéllyel azonos szélességűnek készült. Padlószintje a jelenleginél 55 cm-rel volt mélyebben. A gótikus templommal közel egyidőben épülhetett a templom északi oldalán a kápolna (vagy csontház) - eredeti rendeltetése nem ismert.

A nyolcszög három oldalával záruló, támpilléres, hajóboltozatos szentély boltozatának szerkesztésmódja, bordaprofilja, gyámkövei nem ismeretlenek a magyar későgótikában, rokonságban állnak több közeli és távolabbi emlékkel. A közeliekkel kimutatható közvetlen kapcsolat (Andocs, Igal, Somogyszil, ill. bizonyos tekintetben Köröshegy, Balatonszemes) vetette fel egy esetleges későgótikus somogyi ferences műhely létezését, ill. hatását - esetünkben - Törökkoppányra is. Az alaposabb vizsgálat nyomán azonban sokkal közvetlenebb analógiák ismerhetők fel - bár földrajzilag jóval távolabb. Az 1480-1490 között virágzó nagyvázsonyi pálos műhely alkotásaira és kimutatható hatásterületeire gondolunk (Nagyvázsony, Sz. István templom, Salföld-Köveskút átépítése, Zalaszántó, Karmacs, Vindornyaszőlős, Porva, stb.). Ez a műhely jelentős átépítéseket végzett nem csak a rend érdekeltségi területén, hanem megbízásból is. S a földrajzi távolság feloldása sem okozhat nehézséget: Somogy megye is a veszprémi püspökség területe volt, s itt is állt szép számú pálos kolostor. Alaposabban megfigyelve kimutatható, hogy minden ilyen későgótikus somogyi emlékünk közelében (a ferences rendi alapításokat is beleértve) van pálos kolostor, melynek építése vagy átépítése időben megelőzi az adott - korábban ferences műhelynek tulajdonított objektum keletkezését.

Törökkoppány, Igal és Somogyszil szomszédságában Szent Pál (Somogydöröcske); Andocs mellett Told (Nagytoldi-puszta - az andocsi kegyszobor is a toldi pálosoktól került jelenlegi helyére); Köröshegy és Balatonszemes körzetében Mindszent (Balatonszemes), kicsit távolabb Wetahida (Somogyvámos), stb. Az egész megyére kiterjesztve a vizsgálatot, ugyanide jutunk: Csurgó közelében Szentpéter, (Pogányszentpéter); Csákány, Gadány, Marcali mellett Nagyszakácsi; Kadarkút, Hedrehely közelében Szerdahely (Kaposszerdahely) pálos kolostora állt. Valamennyi a XV-XVI. század fordulóján még működött, s maga is építkezett. Az idézett pálosrendi műhely jellemzői: sokszögű szentélyhez csatlakozó, azonos szélességű hajó, fejlett boltozat (háló- vagy csillagboltozat), a mérműves ablakok jellegzetes "S" idomú, ú.n. "halhólyag alakú" megformálása. A törökkoppányi templom 1975-ben feltárt részletformái (mérműves ablakok, ülőfülke, mécses-fülke, stb.) megfelelnek ennek a műhelynek.

A végvári harcok korából az építéstörténet és a templom szempontjából értékelhető adat nincs. Az aga palotája (az ABC áruház helyén), a fürdő (a templomtól délre, helye csak sejthető) és a templom jelentették a település török-kori igazgatási és kultikus centrumát. A templomot ugyanis - feltehetőleg török imaházként használták. Talán éppen ennek köszönheti, hogy a hódoltság korában jelentős károsodást nem szenvedett.

Az idő folyamán azért megrongálódott - 1689-től ismét keresztény - templom első felújítása 1729-ben történt, Péntek György plébános kezdeményezésére. Ennek még csak a középkori épület felújítására, külső-belső kifestésére került sor. A plébánia 1748-as Inventarium Connotatio-ja (egyházi leltára) a templom épületről csak alig tesz említést: mindössze a két harangról szóló kitétel mutatja, hogy a még álló középkori templomnak is volt tornya. A valószínűleg ismét rossz állapotba került középkori templomot az 1798-as földrengés tette végleg használhatatlanná. Így 1799-ben Eszterházi Antal herceg és Bajzáth József püspök költségén felépítették az új hajót, de meghagyták a középkori szentélyt, csak a padlószintjét emelték meg, és az ablakait cserélték ki. Ezzel az átépítéssel közel egyidőben (1806 előtt) készült el a kvalitásos berendezés (főoltár, mellékoltár, szószék, orgonaszekrény) - egy műhely alkotásaként. Az új toronyalj alatti kriptában 1799-ben temették el az akkori plébánost, Johann Csatsinovicsot és egy ismeretlen személyt (a kripta jelenleg megközelíthetetlen). Ezt követően a legutóbbi helyreállításig az épületen jelentősebb átalakítást nem végeztek.

A templom felújításának a gondolata 1970-ben merült fel. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti Tanszék hallgatói kollektívája elvégezte a templom műemléki-műszaki felmérését. Ezt követően került sor a templom egyházművészeti leltárának összeállítására. A helyreállítás előkészítő munkái - az Országos Műemléki Felügyelőség támogatásával - 1972-73-ban kezdődtek. Az ekkor készült talajmechanikai szakvélemény alapján azonban a tornyot - a templomon lévő veszélyes repedések megszüntetése érdekében - le kellett volna bontani. Dragonits Tamás építészmérnök terve azonban lehetővé tette az állag biztosítását anélkül, hogy a tornyot el kellett volna távolítani. Eközben (1974-75) folyt a templom részleges régészeti feltárása, valamint a középkori szentély felújítása (Kozák Károly régész, Nagy Klára építészmérnök - Országos Műemléki Felügyelőség). Az épület ma is látható alakja 1975-ben készült el. Azóta - folyamatosan - elvégezték az épület környezetének a rendezését (parkosítás), valamint a belső berendezés felújítását, az orgona kijavítását. Ezzel Somogy megye egyik legjelentősebb középkori műemléke visszakapta - legalább részben - eredeti alakját és jelentőségét. A helyreállítás óta idegenforgalmi látogatottsága érzékelhetően növekedett.

A templom a község központjában, az autóút fordulójában, kisebb park közepén áll. Tömegalakítása, Kelet-nyugati tengelye, és támpilléres szentélye már messziről elárulja középkori eredetét. A legutóbbi helyreállítás nyomán a szentélye visszakapta eredeti, későgótikus formáját, délkeleti és déli mérműves ablakát is - kiegészítve - visszaállították. Hajójának tömege az 1799-es újjáépítéskor keletkezett. Hangsúlyos nyugati tornya eredetileg fa hagyma-sisakkal rendelkezett; ezt 1926-ban döntötték le, s - a toronytest felmagasításával - alakították ki a mai, jellegzetes gúlasisakot. Az épület külső megtekintése meggyőz minket arról, hogy a későbarokk átépítés nem lépett túl az adott kor falusi "típusterveinek" színvonalán. A főhomlokzat volután ülő, esetlegesen elhelyezett vázái, üres szoborfülkéi valamilyen befejezetlenség érzetét keltik. Szép viszont a későbarokk főkapu kő kerete, valamint az órapárkány formálása. Az oldalhomlokzatok jellegtelenek. Az épület igazi "attrakciója" a későgótikus szentély tömege és részletképzése. A támpilléres megjelenés, a két helyreállított mérműves ablak, az eredeti, középkori vakolat néhány konzervált foltja jelzi épületünk történelmi "hitelét", történeti és esztétikai kvalitását. Az ún. "halhólyagos" mérműves ablakok a környék későgótikus, pálosrendi műhelyeinek alkotásai, 1500 körül keletkezhettek. A két sekrestye-épület tömege szervesen egészíti ki az egészében középkori tömeg-megjelenésű épületet.

A főkapun belépve azonnal a teljes templomtér feltárul: a torony alatti előcsarnok kissé nyomott teréből egy kétboltszakaszos, hevederes csehboltozattal fedett hajóba léphetünk. Ehhez csatlakozik a keskenyebb, hosszú, sokszög záródású, hálóboltozatos, gótikus szentély: ez a templom legértékesebb része. Benne több késő-középkori részletet tártak fel az 1975-ös kutatás során: ülőfülkéket, mécsesfülkét és - a már említett - mérműves ablakokat (a déli oldal második mérműves ablaka csak a belsőben jelentkezik - a déli sekrestye padlása miatt).

A szentély hálóboltozata kvalitásos építőmesterre (vagy műhelyre) vall. Ennek közvetlen analógiáját a nagyvázsonyi (Veszprém megye) Szent István templomban ismerhetjük fel; gazdagabb, kétirányban hajlított változata található a közeli andocsi, 1500 körül épült szentélyen. Ebben is kimutatható a közeli pálos műhelyek hatása. A szentély keleti felét a hatalmas, és jó mesterre valló főoltár építménye tölti ki.

A főoltár - a templom többi berendezéséhez hasonlóan a földrengés utáni újjáépítés során - 1799-ben készült. Mozgalmas kompozíciójának készítője nem ismert. Az oltár egyes elemei (pl.: Szentháromság-csoport, Sümeg, 1757.) korábbiak, talán a földrengés, ill. átépítés előtti főoltár maradványai. Az oltárt 1890-ben Ruzsinszky Kálmán pécsi aranyozó restaurálta - néhány kisebb részlet megváltoztatásával. Az 1975-ös restaurálás az oltárt eredeti szépségében állította helyre.

Az oltár felépítménye a mensa felett magas oszlopszékből, felette a középső szoborfülkét keretező, törtvonalú párkányt hordó kettős oszloppárból, majd a felső mező szoborfülkéjét keretező felhő-kompozícióból és istenszem-motívumból áll. A szoborsor két oldalán egy-egy angyal, az oszlopok között egy-egy női szent festett faszobra áll, keretezve a középső fülkében elhelyezett Alexandriai Sz. Katalin (tituláris szent) szobrát. A felső szoborfülke mellett is két női szent szobra áll, a fülkében Szentháromság szoborcsoport (korábbi). Az egész építményt gazdag, aranyozott fa ornamentika foglalja be, ill. díszíti.

A szentélyből a déli oldalon sekrestye, az északin a Helytörténeti Gyűjtemény helyisége nyílik (ld.: alább).

A hajóban elsősorban a mellékoltárok érdemelnek figyelmet: Nepomuki Sz. János és Sz. Mária oltára a főoltárral azonos mestertől származik.

Megjegyzendő, hogy a templom Sz. Mária oltárát már 1765-ben, a Sz. János oltárt pedig 1771-ben említik. Valószínű, hogy ezekből az oltárokból semmi (vagy csak a kép) maradt meg 1799-re. A két oltárkép esetében ugyanis elfogadható a korábbi dátum; maguk az oltárok a főoltárral egyidőben, azonos mester keze alatt készültek.

Asztal-lapjuk felett magas oszlopszék emelkedik, ezeken egy-egy korintizáló, későbarokk oszlop áll, keretezve az oltárkép középmezőjét. A törtvonalú főpárkányon két szent aranyozott fa szobra közötti képmező, volutás keretezéssel. Ugyanehhez a stíluskörhöz tartozik a hajó talán legszerencsésebben elhelyezett "bútordarabja", a szószék. Volután ülő angyaloktól tartott, domborművekkel díszített mellvédje felett festett, drapériát utánzó hátfal közepén bejárati ajtó. A korona törtvonalú párkánya felett felhőn ülő angyalok, középen kiemelkedő, volutás talapzaton álló Jó Pásztor szobor.

A hajó többi berendezési tárgya részben a múlt századi "kegyeleti tömegtermelés" még fennmaradt darabja, részben új, a templom modern térigényeihez alkalmazkodó, kvalitásos alkotás (keresztelő kút, stáció-táblák, padok, Sz. Rita szobor, bejárati rács, stb.). Külön figyelmet érdemel a hajó déli falán kiképzett fülkében (a régi déli kapu helyén kialakítva) elhelyezett, halott Krisztust ábrázoló faszobor. Ennek említését 1771-ből ismerjük, minden bizonnyal jóval korábbi. Bemutatása, megvilágítása példás és a templom egyik dísze! A legutóbbi helyreállítás során Tóth Alajos törökkoppányi plébános kezdeményezésére került vissza eredeti helyére a veszprémi Egyházmegyei Gyűjteményből. A hajó nyugati végét kitöltő, kosáríves karzaton helyezkedik el az orgonaszekrény.

A templom orgonájáról már 1755-ből ismert adat. Valószínűleg ez a hangszer a földrengés során tönkrement. A mai szekrény szintén 1799-ből (de legkésőbb 1806 előttről) való, a többi berendezés mestere készítette. A hangszer jelenlegi formája - régi síp-sorok felhasználásával - 1923-ból való (Angster-cég). Felújítására 1975-ben került sor Dr. Szigeti Kilián O.S.B. orgona-történész tervei szerint ill. szakvéleménye alapján.

A toronyban elhelyezett harangok újak, különösebb művészeti értéket nem képviselnek. Az egykori toronyóra maradványai a legutóbbi időben a toronyban még felfedezhető volt.

A törökkoppányi harangokról először az 1748-as templomleltár tesz említést. Ezen két harang sorsa nem ismert. A jelenlegi harangok 1922-ben készültek, mesterük Tóth Árpád veszprémi harangöntő. A toronyóráról egyetlen adatot ismerünk: 1922-ben javították. Valószínűleg az 1926-ban ledöntött, majd felmagasítva felépített toronyban csak tervezték az óra visszaépítését (órapárkány), de ez nem valósult meg.